Bemutatkozás Iskolai élet Oktatás Hitélet Aktualitások DVTK-sport
Bemutatkozás

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Szeretettel köszöntöm a honlapunkra látogató kedves érdeklődőket!

A Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő köznevelési intézmény. Két óvoda és egy általános iskola várja a hozzánk jelentkező gyermekeket. A nagy szakmai tapasztalattal rendelkező óvodapedagógusk, tanítónők és tanárok elhivatott és lelkiismeretes munkája révén a város egyik legelismertebb intézményévé vált az elmúlt évek alatt.


Dr Kovácsné Nikházy Eleonóra igazgató



Iskolánk a Fráter György Katolikus Gimnázium, Kollégium tagintézményeként 2000. augusztusában nyitotta meg kapuit. 2003. szeptemberétől önálló intézményként működünk. A felsős épületszárnyat 2006-ban vettük birtokba.

Alapvető célunk a katolikus iskolák hagyományaira épülő korszerű ismeretek átadása a ránk bízott gyermekek lelkiségének, tudásának, személyiségének kellő fejlesztésével. További célunk a magyarság történelmi értékeinek megismertetése, a helyes nemzettudat kialakítása.

Mit kínálunk?
  • Olyan pedagógiai programot, amely a keresztény hagyományokra épül s menteni, erősíteni próbálja azokat az értékeket, amelyek a mai rohanó korunkban veszendőben vannak;
  • A Szentírással való ismerkedést;
  • Magas színvonalú oktatást,
  • Keresztény nevelést;
  • Családias légkört, személyes kapcsolatot;
  • Nagyobb odafigyelést, több törődést;
  • Gyermekszerető nevelőket;
  • Nyolc évfolyamos oktatást (1-8-ig);
  • Igény szerint napközit, étkezést;
  • Buszhoz, villamoshoz közel, mégis csendes, zsákutcában lévő iskolát;

Az első osztályosok a szótagoló olvasás tanítási módszer alapján tanulnak meg olvasni és írni. Olyan erős alapokat kívánunk lerakni, amelyre később építeni lehet. Az intézmény oktatási rendszerében kiemelt a matematika és a nyelvi képzés. Első osztálytól angol, vagy német nyelvet választhatnak tanulóink. Mindezek mellett kellő figyelmet szánunk a vallásoktatásra, a magyar nyelv és irodalom, a zene, a színjátszás megszerettetésére, az erkölcsi nevelésre. Az oktatás során a minőségi képzésre fektetjük a hangsúlyt.

Művészeti képzés is folyik iskolánkban, hiszen az Erkel Ferenc Zeneiskola helyben szolfézs-és furulya-oktatást kínál, a Diósgyőri Alapfokú Művészeti Iskola pedig a néptánc oktatására ad lehetőséget. Énekkarunk sokat szerepel iskolai, templomi, városi rendezvényeken.

A tanulók érdeklődése, igénye szerint nem kötelező, választható tanórai foglalkozásokat szervezünk tehetséggondozás, speciális ismeretek átadása céljából. A számítástechnikával a kicsik szakkör keretében ismerkedhetnek, majd 4. osztálytól óratervben oktatjuk külön számítástechnikai szaktanteremben, ahol korszerű, internettel ellátott gépek várják a gyermekeket.

A természet szeretetét és a jó közösség kialakításának elmélyítését szolgálják nyári táboraink.

Sok házi versenyt szervezünk, de a városi versenyeken is eredményesen szerepelnek diákjaink. Felső tagozaton különböző tantárgyakból év végi vizsgán vesznek részt tanulóink, melynek célja a rendszerezés, felkészülés a középiskolai felvételire. Mindezek mellet 7. és 8. osztályban matematika és magyar tantárgyakból felvételi előkészítőt szervezünk.

Nagy hangsúlyt fektetünk a nevelésre, nemzeti és egyházi ünnepeinkre. Iskolánk római katolikus iskola, de más felekezetű tanulókat is várunk, akiknek párhuzamosan biztosítjuk a vallásuk szerinti hitoktatást.

Iskolánkban délelőtt folyik az oktatás, délután napközi-otthonos és tanulószobai ellátást tudunk biztosítani napi háromszori étkezéssel (tízórai, ebéd, uzsonna). Az iskola 7 órától fogadja a tanulókat és 17.00 óráig lehet igénybe venni a napközit.

Iskolánkban kötelező hétköznap az iskola emblémájával díszített iskolaköpeny viselése kicsiknek és nagyoknak. Ünnepeinken kötelező lányoknak fekete szoknya, fehér galléros blúz, az iskola emblémájával díszített sál, a fiúknak fekete nadrág, fehér ing, az iskola emblémájával díszített nyakkendő. Testnevelés órán fehér iskolapólót kérünk.

Túrázásainkon a természet védelmére és szeretetére neveljük tanítványainkat.

A kiváló teljesítményt nyújtó diákok minden tanévben érseki dicséretben részesülnek, melyet az egri Bazilikában ünnepélyes keretek között vehetnek át. Szent Imre emlékplakettet adományozunk annak a nyolcadikos tanulónak, aki magatartásával, tanulmányi munkájával, vallási életével több éven keresztül példamutató viselkedést tanúsít, illetve annak a nyolcadikos szülőnek, aki valamilyen módon nagyon sokat tett az iskoláért. Javítani való mindig van egy intézményen belül. Talán az egymásra való figyelés az, amit tanulóinknak meg szeretnénk tanítani, hogy ne csak a maga hasznát, javát akarja mindenáron, hanem vegyen figyelembe másokat is.

Minden év második félévében 3 nyílt napot, foglalkozást szervezünk az iskolánk iránt érdeklődő nagycsoportos gyermekek és szüleik számára.
A beiratkozás előtt beszélgetésre hívjuk az iskolalelkésszel a családokat.

Felvételi követelmény:
  • A keresztény szellemiség elfogadása
  • Keresztlevél (vagy plébánosi ajánlás)
  • Iskolaérettség igazolása
A beiratkozáshoz szükséges:
  • Óvodai szakvélemény
  • Születési anyakönyvi kivonat
  • Szülő személyi igazolványa
  • Ingyenes tankönyvre való jogosultságot igazoló dokumentumok
  • A diákigazolványhoz fénykép (1db)
  • A gyermek testmagassága (köpenyhez)
  • Készpénz az iskolapóló, köpeny, Hozsanna, Új szövetség megvásárlásához
  • A gyermek lakcímére megcímzett, felbélyegzett boríték a kiértesítéshez

Túljelentkezés esetén előnyt jelent a plébániához való tartozás.

A jelentkezési lap letölthető: jelentkezesilap.docx

Elérhetőségek

Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda

3532 Miskolc, Fadrusz u. 3-8.

Telefon:(46)531-572

Fax: (46)531-573

E-mail: szentimremiskolc@gmail.com

Web: http://www.szentimre.com

Intézményvezető: Dr. Kovácsné Nikházy Eleonóra

Fenntartó

Egri Főegyházmegye

3300 Eger, Széchenyi út 1.

Tel.: 36/784-613 E-mail:eger@egyhazmegye.hu

A fenntartó képviselője: Dr. Ternyák Csaba egri érsek

Tagintézményeink

Szent Anna Óvoda

3532 Miskolc, Brigád utca 2/a

Tel.: 46/531-394

A tagintézmény vezetője: Balogh-Bubenkó Éva


Bármilyen kérdése, gondja van, megpróbálunk segíteni az iskolában személyesen (Miskolc, Fadrusz u. 3-8.), vagy a 46/531-572-es telefonszámon. E-mail: szentimremiskolc@gmail.com

  Kapcsolat

Szent Imre
Római Katolikus Általános Iskola
és Óvoda
OM:200298
3532 Miskolc, Fadrusz u. 3-8.
Telefon:(46)531-572
Fax:(46)531-573
E-mail: szentimremiskolc@gmail.com
Web: http://www.szentimre.com
Alapítvány

Szent Imre Általános Iskola
Rekonstrukciójáért Alapítvány
Adószám:18425635-1-05
Számlaszám:11734028-20007841

Támogatásukat köszönjük!
Hírlevél

E-mail cím:

Név:
  
© 2009-2018. Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Miskolc