A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár idén is megrendezte hagyományos szavalóversenyét az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójának tiszteletére.
.
Elektronikus napló
Eseménynaptár 2025/26 tanév
Frissítve: 2025.09.03
Liturgikus naptár
Napi evangélium



Iskolánk idén is csatlakozik a Szeretet csoki adománygyűjtéshez, amelynek célja, hogy a nehéz sorsú miskolci gyerekek is kapjanak egy szeretetteljes csomagot Mikulásra. November 20-ig várunk mindenféle csokit, édességet, cukorkát, amit tanulóink az osztályfőnököknél adhatnak le.

Leba Liza 6. a. osztályos tanuló III. helyezést ért el az Ars Sacra programsorozat keretén belül megrendezett, "A remény nem csal meg!" című szavalóverseny döntőjén. Hiteles, átélt versmondásával méltón képviselte iskolánkat és közvetítette a remény üzenetét. Gratulálunk neki!



A mai napon iskolánk is bekapcsolódott az Ars Sacra Fesztivál programjába. Iskolánk énekkara az Újgyőri Főtéren flashmobot adott elő keresztény ifjúsági énekekkel. A jövő héten a Balázs Győző téren énekkarosainkon kívül külön programban fellépnek óvodásaink is.



Az egyházmegye idei jelmondata: Legyetek a remény zarándokai! Ennek jegyében a napközis gyerekekkel Reményfát készítettünk. Minden gyermek kivágott egy levelet, amelyre ráírta, miben reménykedik most leginkább. A sok kis gondolatból egy terebélyes fa állt össze a közös remény és bizalom jelképeként. A kicsik reményei között szerepelt az egészség, az igaz barátság, utazás, de volt, aki jó tanulmányi eredményekre vagy játékra vágyott. A Reményfa levelei közül az egyik különösen mosolyt csalt az arcunkra: egy elsős kisfiú ugyanis abban reménykedik, hogy hamarosan visszatérhet az óvodába. A Reményfát az alsós épületben állítottuk ki emlékeztetőül, hogy a remény összeköt bennünket.





Legfrissebb eseményeink
1956 Megemlékezés
Ma közösen emlékeztünk meg 1956 hőseiről, akik életüket is készek voltak adni a szabadságért és hazáért.Hálát adtunk Istennek azokért, akik hitből, bátorságból és szeretetből cselekedtek, hogy mi ma szabadon élhessünk.Diákjaink és tanáraink méltó, elgondolkodtató műsorral idézték fel a forradalom eseményeit."Nagyobb szeretet senkiben sincs annál,...
Pályaorientációs nap
2025.10.13. október 13-án tartottuk meg Pályaorientációs napunkat, melynek programja igazán sokszínű és élménydús volt! Az élményalapú foglalkozásokon minden évfolyam tanítás nélküli munkanap keretében ismerkedhetett meg: a munka világával, régi mesterségekkel, a jövő szakmáival, és a továbbtanulás izgalmas témáival.
Bolyai matematika csapatverseny
Bolyai matematika csapatverseny Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 2. helyezett (és ezzel döntős) a Szent Imre "Harmatcseppek" csapata.Dobi Dorka 3.b, Dobi Lili 3.b, Kosnyider Lili 3.b, Répás Zoé 3.b
Gárdonyi Géza mesemondó háziverseny
Hagyományainkhoz híven, iskolánkban 2025. október 8-án, megrendeztük a Gárdonyi Géza mesemondó háziversenyünket, melyen nagyon ügyesen szerepeltek alsó tagozatos kisdiákjaink. Szeretettel gratulálunk nekik!
Szent István Rádió "Értékadó" című műsora
A Szent István Rádió "Értékadó" című műsorában többek között a miskolci Szent Imre Katolikus Általános Iskola 25 éves évfordulójával foglalkozunk. A miskolci Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda idén ünnepli 25 éves évfordulóját, amelyet számos programmal ünnepelt meg. Az intézmény 2000. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit, ami az első...
Olvasók Királynője
Gratulálunk Ferenczi Flórának!
Nagy örömmel osztjuk meg, hogy Ferenczi Flóra, 4.b osztályos tanulónk elnyerte az "Olvasók Királynője" címet a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár által meghirdetett "Olvasók királya" pályázaton!
A versenyre az egész vármegyéből érkeztek pályamunkák, így Flóra sikere különösen büszkeség számunkra!
Szívből gratulálunk...
Állatok világnapja
Állatok Világnapja az iskolánkban!
72 óra
Mutasd meg, mire vagy képes és éld át, hogy valóban több vagy, ha adsz! Tegyünk jót mindenkivel! ( Gal 6,10)
Egymillió gyerek imádkozza a rózsafüzért
Iskolánk ebben az évben is csatlakozott az " Egymillió gyerek imádkozza a rózsafüzért" kezdeményezéshez. A remény zarándokaiként a tanulók lelkesen imádkoztak a békéért. Kértük a Szűzanya segítségét, oltalmát, hogy családjainkban, hazánkban és a világon is szeretet és béke legyen.
Október 6. Megemlékezés 2025.
Szent Ferenc városi rajzverseny
A Szent Ferenc városi rajzversenyen kiemelkedően szerepeltek a következő tanulóink:
Rendhagyó fizikaóra
Rendhagyó fizikaórákon vettek részt iskolánk 7. és 8. osztályos tanulói. Az UNIVERZOOM program keretében Kapu Tibor magyar űrhajós világűrben bemutatott kísérleteit végezték el, összehasonlítva ezzel a gravitáció és a súlytalanság hatásait.
Atlétikai ügyességi csapatbajnokság
Az év első versenyein, az atlétikai ügyességi csapatbajnokságon a Szent Imre csapatai eredményesen szerepeltek.
a Hála világnapja
Megünnepeltük a Hála világnapját. Napközis tanulóink színes, változatos feladatokon keresztül fejezték ki , hogy mennyi mindenért lehetnek hálásak életükben és a mindennapokban.
Ars Sacra
Családi nap 2025
Hagyományainkhoz híven idén is megrendezésre került a Szent Imre Családi Nap.Iskolánk a szülők támogatásával sok színes programmal várta a gyerekeket és családjaikat.Beák-Bárdos Mihály önkormányzati képviselő úr köszöntője után közös táncházba invitáltuk a kicsiket és nagyokat, melyet Poprádi Anikó szülő vezetett. A Fortuna táncstúdió bemutatói...
Veni Sancte2025
Kreatív tábor
Te Deum 2025.
Ballagás 2025
I. DÖK-nap
Június 18-án megrendezésre került iskolánk I. DÖK-napja, amelynek első részében legtehetségesebb tanulóinkat jutalmaztuk, akik számos versenyeredménnyel büszkélkedhetnek . Az "osztályok versenyét" a 6.a osztály nyerte meg.Ezt követően az első diákigazgató, Fekete Zalán 8.b osztályos tanuló átvette igazgatónőtől az iskola kulcsait, és megkezdte...
Egészségfejlesztő nap
Egészségfejlesztő napot tartottunk iskolákban június 17-én. Vendégelőadóink segítségével megismerkedhettek alsós tanulóink az egészséges táplálkozás lehetőségeivel, a tudatos médiahasználattal. Felső tagozatos diákjaink a drogfogyasztásról, a világhálón ránk leselkedő veszélyekről, az energiaitalokról, a gyógynövények szervezetünkre gyakorolt...
"Avasi séta" c. városi rajzpályázat
Kovács Fruzsina 5. A osztályos tanulónknak gratulálunk a Miskolci Herman Ottó Általános és Művészeti Iskola által kiírt "Avasi séta" c. városi rajzpályázaton elért eredményes részvételéért.
Egri Főegyházmegye - Te Deum
Az Egri Főegyházmegye oktatási intézményeinek közös tanévzáró Te Deumán vettünk részt a 8. évfolyamos tanulóinkkal 2025. 06. 12-én Egerben a gyönyörűen felújított Bazilikában. A hálaadó szentmisén dr. Ternyák Csaba egri érsek kiemelte, hogy iskoláink diákjai a jövőt képviselik, sokat tudnak tenni egyházunk felemelkedéséért, hazánk dicsőségéért.
Nemzeti Összetartozás Napja 2025.
V. Országos Rajzverseny
A 2025-ös szentév kapcsán a Szent György Katolikus Óvoda, Általános Iskola és AMI által megrendezett a "Remény fénye a világban - Hogyan hozhatunk fényt mások életébe?" V. Országos Rajzversenyen az 1-2. korosztály kategóriában Dobi Dorka 2.b osztályos tanulónk I. helyen végzett. Gratulálunk kiemelkedő teljesítményéhez!
Túra
Iskolánk májusi túráját 24-én szombaton tartotta.A Pisztrángostól a piros kereszt útvonalán jutottunk fel Csókásra. Itt megreggeliztünk, szemrevételeztük a Csókás-forrást, majd Uvar-kő-barlang (Dante-pokla) érintésével jutottunk el Kaszás-rétre. Innen a zöld kör jelzésén Mátyás király lábnyomára leltünk. Megcsodáltuk Keskeny lyuk-rét virágait, majd...
Harmatcsepp
A " Harmatcsepp" katolikus iskolák alsó tagozatos diákjai részére kiírt országos tanulmányi verseny döntőjét 2025. május 31-én Budapesten a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpontban rendezték meg.Kosnyider Lili iskolánk 2.b osztályos tanulója matematika tantárgybólI. helyezést ért el.
Madaras bácsi
A Madarak és fák napjához visszakanyarodva ma délután a "madaras bácsi", Imre István látogatott el hozzánk a Madársuliból. A gyerekek a szemerkélő eső ellenére érdeklődve hallgatták, majd lelkesen vettek részt a bátorságpróbán.



































